2016. augusztus 22., hétfő

Tihanyi kirándulás, barátlakások, Óvár

Olyan sokszor voltunk már Tihanyban! Többnyire hajóval jöttünk, fölkisvonatoztunk az Apátsághoz, kis városi séta, és vissza a hajóállomásra. De most valami egészen új oldaláról ismertük meg a félszigetet! És jajjjj, annyira nagyon jó volt!

Valamikor pár hónapja olvastam először a tihanyi barátlakásokról. Akkor még nem is figyeltem fel rá igazán, de aztán megint szembe jött valahol, és megint, és ez már mi más lenne, ha nem jel, hogy ide el kell mennünk!
Nem nagyon merültem bele a megközelítési módokba, de azt tudtam, hogy nem nehéz megközelíteni, szóval nem egy lehetetlen vállalkozás.
De amikor először fölvetettem a fiúknak, hogy menjünk át Tihanyba és nézzük meg, akkor nem mutattak túl nagy lelkesedést. "Barátlakások.... ugyan már... " kb.
Aztán egyik nap nem a megszokott útvonalamon, Csopak felé futottam, hanem Tihany felé indultam. Máskor is futottam már erre, de nem szeretek erre indulni, mert át kell vágni az egész sétányon, és nem annyira jó ott kerülgetni a sétálókat, aztán meg túl rövid az élvezhető rész. De most arra mentem, és elfutottam az első nagyobb hotelig, (Panoráma hotel, azt hiszem), ahol volt egy térkép is Tihanyról. Ezt jól lefényképeztem, gondolván, hogy jól fog még jönni.
A piros turistautat kell nézni, ami igazából zöld turistajelzés.


Mivel a bobozással időben végeztünk, így belefért még valami aznapra, de az már nem, hogy egy hosszabb kirándulást tegyünk. Nem tudom miért, azt gondoltam, hogy ez a barátlakás megnézés pikkpakk megvan. Feri ugyan mondta, hogy nem biztos az, mert könnyen belecsúszhatunk egy nagyobb túrába, de nem igazán hittem neki. Miért csúsznánk bele? Hát itt a térkép, csak föl kell menni azon kis utcák valamelyikén, majd rá a turistaútra, és secperc alatt ott vagyunk a barlangoknál, megnézzük és már jövünk is. Gondoltam én. Hahahaha! Meg ahogy azt Móricka elképzeli.
Ebből a téves elképzelésemből fakadt az is, hogy bár említettem a bobozás után Ferinek, hogy nem a kirándulócipőm van rajtam, hanem a kis topánkám, de nagyon nem erősködtem, hogy ugorjunk be a faházba átcserélni, hanem Fűzfőről rögtön Tihanyba téptünk át.
Tihanyba érve a Gödrösi szabadstrandnál parkoltunk le a kalandpark szomszédságában. Fizetős parkoló volt ugyan, de nem akartunk keresgélni, és már mentünk is fölfelé a hegyre.

Velünk szemben ott volt Füred. A két luxushoteléről, a Hotel Marináról, és a frissen  felújított Hotel Füredről könnyű beazonosítani.

Szemben Füred 
Mentünk föl a meredek utcákon, közben Marci megállás nélkül nyafogott, hogy nem akar jönni, nem tud jönni, és különben is, valaki vegye föl a nyakába. Aztán találtunk egy ilyen táblát, és én továbbra is  joggal gondoltam, hogy nem lesz ez olyan hosszadalmas túra, hiszen csak 300 méterre vannak a barátlakások.


Persze először rossz irányba indultunk, félreértelmeztük a táblát, de egy kertből útba igazított minket egy néni, és utána már minden sínen volt. 
Eleinte még nem voltak a fiúk annyira lelkesek, és csak puffogtak, hogy már megint gyalogolni kell, és hogy meddig, és minek, szóval nem voltak nagyon lelkesek. 
De aztán, amikor elértünk a nagyobb sziklákhoz, na az már bejövős volt, mert azokra föl lehetett mászni, azokat meg lehetett mászni, gyökerekbe lehetett kapaszkodni, be lehetett kukkantani a résekbe, szóval nagyon izgivé vált az addig nemszeretem gyaloglás. :)
Nem mondom, a terep nem pont az én kis topánkámnak lett kitalálva... de azért elboldogultam. 


A tihanyi barátlakások a 10-11. században keletkeztek, és az I. András által betelepített bizánci szerzetesek lakták a 14. századig. A barlangokat nem a természet, hanem emberkéz alkotta, és az épen maradt 3 lakás Közép- Európában egyedülálló. Pusztulásuk többnyire földcsuszamlásoknak és sziklaomlásoknak köszönhető, valószínűleg e miatt hagyták el a barátok is annak idején. A legutóbbi ilyen földcsuszamlás 1952-ben történt. '994-ben állagmegóvást végeztek a megmaradt barlangokon, falaikat megtámasztották, stabilizálták. 





Miután jól megnéztük a lakásokat, minden zegét zugát felfedeztük, tovább mentünk az úton a Ciprián-forrás felé. A Ciprián-forrás az egyetlen forrása a félszigetnek. 
Eddigre Milán és Máté már teljesen belelkesült, és csak úgy mentek előre, felderíteni a terepet. 


A forrásból nem jött víz. :(  Pedig kristálytiszta vízének kéne lennie.

Ez az út levezet a főútra, amire mi nem akartunk lemenni, így visszafordultunk. Milán nagyon mondta, hogy a kereszteződésnél menjünk el a másik irányba is, az Óvár sáncaihoz. Nem nagyon értette, hogy ez nem olyan igazi vár, mint amilyenre ő gondol, hanem csak földből épített védősánc, de nagyon ragaszkodott hozzá, hogy menjünk el arra is, hát elmentünk. Ha már egyszer itt vagyunk, és a parkolóórába úgyis zárásig dobtuk a pénzt, szóval igazán ráértünk. 

A hegytetőn épült földsánc nagyobb része a kelták korából maradt fenn, de egy belső sáncrendszer a honfoglalás utáni időkben is készült.

És hogy mennyire jó ötlet volt errefelé is felkanyarodni, azt a mesés Balaton-panoráma bizonyítja. Sosem láttam még ebből a szögből a Balatont, és a félsziget belsejét, a Külső-tavat, a Belső-tavat, és az Apáti-hegyet, és a levendulamezőket, persze most levendula nélkül.




A Balaton kanyarulata

Külső-tó és az Apáti-hegy


Ott a Badacsony!

Belső-tó
 Nem lehetett megunni a látványt. Talán ezért is döntöttünk úgy, hogy ha már itt ideáig eljöttünk, akkor nem visszafelé indulunk az autóhoz,. hanem akkor már körbemegyünk az úton, és alul megyünk majd vissza. Így az Apátság nyilat követve haladtunk tovább.


Távolban már ott az Apátság


Az ösvény a Kálvária-dombra vezetett. Nekem ez is új volt.

A Kálvária dombot először 1927-ben IV. Károly emlékének szentelték fel, és egyben a Trianon utáni nemzeti összetartozás jelképeként, erősíteni kívánták a nemzeti összetartozást. A felállítást 63 vármegye támogatta. A Kálváriát 1960-ban lebontották. Traktorokkal és darukkal hordták el az emlékműveket, a kereszteket, helyére felszabadulási emlékművet terveztek. A kereszteket a sümegi temetőbe szállították, és most is ott állnak, a tihanyi dombon ezek hű másolta áll, a stációk viszont ez eredetiek. A visszaállítási munkálatok 1998-ban kezdődtek.  








Innen már lefelé vezetett az út, a szokásos útvonalon, a kikötő felé. Ott egy kicsit megpihentünk, én kicsit körbenéztem, és oldalra elsétálva láttam, hogy milyen klasszul megcsinálták a sétányt. Legutóbb még nagyban folyt a munka. Legközelebb majd a másik irányba fogunk sétálni.


Ekkor még nem sejtettük, hogy mire visszagyalogolunk a kocsihoz, addigra nemcsak hogy teljesen ránk fog sötétedni, de hogy még vagy 2 km-t kell addig gyalogolni a parton, kerülgetve a horgászokat. Na ez a visszaséta már senkinek nem hiányzott. :( Alig bírtuk magunkat visszavonszolni. Csak némi vigaszt nyújtott a naplementés Balaton, az is inkább csak nekem, a gyerekek már kevésbé értékelték.
Milán véges-végig sopánkodott:
- Tudom, hogy már sosem érünk oda! Most már biztos, hogy gyalog fogunk menni Füredig! Jobb lett volna hajóval menni! De át is úszhattunk volna, nincs olyan messze! ésígytovább....




Kárpótlásul, és mert már az éhhalál szélén voltunk mindannyian, a büfésoron benyomtunk néhány hotdogot és lángost.
Hazaérve már senki nem kívánta a sétányt :)

Majdnem 7 km-t mentünk 2 és fél óra alatt. Azért az nem semmi :)



4 megjegyzés:

  1. Jó "kis" séta volt. Már régóta nyúzom Zolit, hogy nézzünk szét arra is, mert még soha nem láttam hajóról sem. Még csak a belső tóig mentünk mindig. Na egyszer talán...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jövőre tervbe vettük, hogy a félsziget másik oldalát is felderítjük. Ott egy kilátó is van.

      Törlés
  2. De jó, hogy írtál a barátlakásokról, legközelebb nem hagyjuk ki!Köszi az élménybeszámolót!

    VálaszTörlés