2013. február 8., péntek

Ovis farsang

Óóóóó, hol vannak már azok az idők, amikor még voltak olyan ábrándjaim, hogy én majd csakazértis ötletes sk jelmezekbe fogom öltöztetni az összes gyerekemet!!!! Az első ovis farsangon még ment a dolog, Mátéra rá lehet sózni egy doktorbácsi jelmezt. Tavaly is próbálkoztam mindenfélével, és szerintem voltak jó ötleteim is, ami szerintem nem lett volna ciki, pl. a méhecske szerintem tök jó lett volna, de Máté nem volt hajlandó velem együttműködni, és mindenáron pókember akart lenni. Megjegyzem, idén is szóba került a pókemberség, pedig még azóta sem találkozott vele se mese, se film formájában, de az oviban ez nem számít ugyebár. Tavaly végül tűzoltó lett, és elégedett is volt vele.
Idén is elég messziről indultunk, mert volt a már említett pókember, ami leszavaztam, aztán jött egy olyan hogy akkor vámpír lesz :-SSSS ???????? Hogy ezt honnan vette elképzelésem sincs. Aztán akart lenni denevér, és ha ennél marad, akkor ebbe még bele is mentem volna, de aztán a denevért gyorsan leváltotta az űrhajós, amit egész sokáig tartott, már el is kezdtem űrhajós jelmezeket nézegetni, hogy hogyan tudnám esetleg énmagam megvalósítani a dolgot. 
De aztán még épp időben átnyergeltünk az autóversenyzőre, és ebből nem engedtem, igaz, nem is volt már ekkor sok idő a variálásra, mivel ez a múlt hét végefelé történt, a farsang pedig ma van az oviban.
Mivel se varrógépem, se varró tudásom nincsen, így hamar eldőlt, hogy ez sem az a jelmez lesz, amit én magam fogok összeeszkábálni, de már nincs is emiatt lelkiismeretfurdalásom. Ellenben teljes lényemmel rávetettem magam az internetre, hogy találjak egy kellően jó autóversenyzős kezeslábast, ami nem kerül aranyárba csak azért mert van rajta egy verdás autó, ellenben mégiscsak jól néz ki. És baromi szerencsém volt, mert sikerült is szereznem egy nagyon vagányat, ízig-vérig autóversenyzős, Ferraris:)

Amit ideért, a fiúk persze rögtön felváltva ebben pompáztak itthon. Egyik szebb benne mint a másik:) 



Ma pedig büszkén feszített benne az oviban:) Azt hiszem jó választás volt. Sokkal jobban érzi magát egész nap egy ilyenben, mint bármilyen más általam készített csodában, még ha azt szívvel-lélekkel is csináltam volna.

5 megjegyzés:

  1. Milan Massa... :))
    Máté is nagyon helyes benne, de ahogy Milán hasonlít Felipe-re, az egész nap nem megy ki a fejemből. :)
    Én mindig örültem, ha a gyerekeim valami ilyesmit viseltek,mert a kézügyességem nem terjed ki jelmezkészítésre, ráadásul részemről inkább lehetne két karácsony, mint farsang is. (már gyerekként sem szerettem)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látod, az én kézügyességem sem:) De már én is megbarátkoztam a kész jelmezekkel:)

      Törlés
  2. Nagyon fess kis autóversenyzőid lettek :) Idén nekem sem kell annyira kreatívkodnom, mert egyszerű jelmezre esett Zozi választása.

    VálaszTörlés
  3. Nekem soha nem voltak csakazértis sk. jelmezes ábrándjaim farsangilag. Sok mindenen lelkiztem már az elmúlt 5-6 évben, de ez kimaradt. :)
    A szívvel-lélekkel készített dolgokra még nem fogékonyak koruknál fogva. Legalábbis Rékáról totál lepereg, hogy én készítettem a tütüjét (idei farsang) vagy vettem a kacsajelmezt (2011-2012). :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ábrándjaim már nekem sincsenek :) de jobb is így.

      Törlés