32 hetes

Haladunk, haladunk előre. Elől a pocak, mögötte én. Az elmúlt hét relatív jól telt, legalábbis jobban, mint az előző. Az akkori folyamatos keményedések kicsit megparáztattak, így tényleg próbálok visszavenni a tempóból, pihenni, és Matyit kevesebbet emelgetni. Szerencsére ez a nyálkás, esős idő most a kezemre játszik, ha esik, akkor még a napi sétát is kihagyjuk, és érdekes módon Máté sem erőlteti, pedig azt hittem balhézni fog. Ehelyett bent töltjük el az időt, mesét nézünk, rajzolunk, főzőcskézünk, szóval abszolút kismamakímélő üzemmódba kapcsoltunk. Ez meg is tette a hatását, tényleg kevesebbszer keményedik be a hasam, és ha meg is történik, akkor is csak pillanatnyi a kellemetlenség. 

Matyitesó továbbra is aktív, sőt..., most aztán igagzán rákapcsolt, pedig azt hittem, ennél már nem lehet mozgékonyabb. Hogy mit csinálhat odabent, azt jó lenne tudni, de mindig csinál valamit, sosem pihen, fészkelődik, pörög-forog, esőtáncot jár, van amikor a hasam minden szegletében érzem a jelenlétét, van amikor teljesen félrecsúszik, ilyenkor teljesen eldeformálódik a pocakom. 

Kilókkal egyelőre jól állok, szerintem, nagyjából ott ahol Matyival is tartottam. A cél az, hogy ne 7-essel kezdődő számmal menjek szülni, az valahogy olyan rémísztő számomra. Aztán majd meglátjuk. Pocak kerülete olyan 95 cm körül jár, attól függ, hogy evés előtt, vagy után mérem. Matyival talán 101 volt a legvégső, szülőszobára menős méret, talán ebbe is bele fogok férni. 

Gyomorsav van, volt, lesz, egyetlen gyógymód lenne ellene, ha folyamatosan ennék, vagy innék valamit, mert evés közben jó. Ezért igyekszem sokszor keveset enni, hogy a folyamatosság látszatát valamennyire fenntartsam. Nem mindig sikerül.

A lelkem most egy kicsit jobb. Az idegességet most felváltotta egyfajta várakozás, készülődés, tervezgetés.

A vérnyomásom a béka se...e alatt van. Sokszor a 100-at sem éri el, pedig a reggeli kávémat sosem hagyom ki.  Nem csoda, hogy álmos vagyok, és a délelőttjeim szinte kómás állapotban telnek.  Szerencsére a Matyiéi is. Jól kiegészítjük egymást.

56 nap van vissza. Papíron. Szerintem kevesebb. 50 körüli. Rosszabb napjaimon azt sem bánnám, ha 40 körüli lenne, és még karácsony előtt bővülne a családunk. Persze tudom, hogy Neki az a legjobb, minél tovább bentmarad. 

Pénteken lesz a soron következő 32. hetes uh. Jó lesz megint találkozni. 

És mostanában valahogy így: