Cukrászdai szösszenet

Tegnap délután, miután a játszóházból játszótér lett, és egy kellemes sétán voltunk túl mindenórás csodaszéppocakos barátnémmal, betértünk a cukrászdába, mert én már nagyon beleéltem magam egy jó kis sütizésbe.  Persze nem azt ettem, amire rákészültem, az utolsó pillanatban változtattam, és persze utána bánkódtam, hogy nem kellett volna, de azért jó volt. 

Matyi kényelmesen elhelyezkedett egy karosszékben, majd leszállt onnan, leskelődött a lyukakon keresztül, próbálta felborítani az asztalt majdnemsikerrel, szóval teljesen otthonosra vette a figurát. 

Olyannyira, hogy el is szavalta a kedvenc szerzeményét, a Pitukapi-t. És bebizonyosodott, hogy a dal valóban slágergyanús, mert a Matyi után a szomszéd asztalnál ülő hasonszőrű kisfiú is rázendített ugyanerre a nótára, szülei nagy csodálkozása közepette. 

A videó végén a másik kisfiút lehet hallani egy rövidke ideig:)

Pinki!!!

Azaz, fénykép.

Matyi új szokása, hobbija, hogy fényképezteti magát. Vagy bármit, amiről Ő úgy gondolja, hogy megörökítendő az utókornak.  Lehet ez bármi, bárki. Ha értékesnek ítéli a szitut, akkor jön, és közli, hogy Pinki!, majd nyomatékosításképpen kézenfog és odavisz a fényképezőgéphez. Én mindig megkérdezem tőle, hogy mit kell fényképezni, Ő pedig mindig megmondja, mutatja, ha neki is rajta kell lennie, akkor pózol.

Így kerültek a következő képek a gyűjteményünkbe, Matyi utasítására. 

Az autó.... a pocakom tetejére helyezve,majd különös hangsúlyt fektetve a kerekekre:

 

Az építőkockázás mostanában nagy sláger, a kezdeti toronyról már továbbléptünk az alagútra, és a garázsra, de olykor a garázst át kell alakítani ággyá, mert Matyi kis kedvencei Manga (a medve) és Vau (a kutya) elfáradtak, és aludni szeretnének. Ilyenkor még ki is párnázza a helyüket, és ha hideg van, vagy ha fáznak, akkor még be is takarja őket. (itt épp nem fáztak).

 

KisTesó közeledtével Matyi kapott egy nagyobb ágyneműt, a bébitakaróját pedig megörökli majd a KisÖcsi. Az ágyneműre való huzatot Matyi maga választotta ki, és büszkén cipelte is a hatalmas sárga-kék szatyorban a vállán, majdnem a pénztárig. Itthon aztán amikor használtatba vette, akkor is kért egy pinki-t. 

Matyinak sokáig nem voltak kedvenc állatai, alvósállatai,  de mivel még pár héttel ezelőttig is szinte egész éjjel közöttünk aludt, nem is volt rá igazából szüksége, hisz ott voltunk mi. Aztán egyszer csak szépen magától beleszokott a saját, nagyfiús ágyába,magától. Egyre több időt aludt ott, és egyre kevesebbet közöttünk.  Bő 1 hete, este ha már úgy érzi álmos, hívja Apát, és együtt szépen lefekszenek, Matyi fecseg még egy darabig, aztán szépen elalszik, és többnyire reggelig meg sem nyikkan. (hogy ideáig is eljutunk egyszer, hát azt magam sem gondoltam volna).

Ezzel egyidőben választott magának két kedvencet, Mangát és Vau-t. Ők mindig elkísérik aludni, és reggel is Apa után ők az elsők, akiket keres. Gondoskodik róluk, szereti őket, elhelyezi őket a párnán, betakargatja a lábukat, olykor még joghurttal is meg kell őket etetni. (gondolom, amikor éhesek:) 

Tegnap Manga nagyon fázhatott, mert zoknit kellett rá húzni, sőt... Matyi még a mamuszát is felhúzatta rá.  Majd miután beöltöztettük Mangát, akkor kézenfogva kisétáltak a szobából, és követelte a fényképezést.

Közben magához vette még az egyik  kedvenc autó, amit Anyáé-Apáé névvel illet, mert olyan szürke, mint a miénk, és el is mutogatja, hogy ki hol szokott benne ülni:)

És még egy csomó mindent mond, és csinál, amiről majd fogok írni, legalábbis szeretnék.... 

Matyi a konyhában

Máté konyhaművészet iránti fellángolása úgy néz ki nem szitakötő életű, a vonzalom még mindig tart, és már nem is csodálkozom, amikor a konyhába lépve ő egyből a székhez startol, és húzza oda a pulthoz. Sőt...az ebéd kiválasztásánál az is szempont lett, hogy tud-e benne Máté segíteni, vagy nem. Mert ha nem, akkor bizony sose lesz ebéd, mert akkor nyafogás van, és akkor csak hátráltat. De ha tud, akkor már egész gördülékenyen tudunk együtt dolgozni. Szinte már a napirendünk része a közös főzés. Ma sem történt ez másként. Persze a konyhában azért nagyokat lehet mókázni is, és Matyi minidg kitalál valamit, amivel megédesíti a délelőttöket. 

Például divatbemutatót tart. A téma ezúttal a jövő tavaszi kalapdivat volt, Matyi módra:

Ha épp nincs feladata, akkor sorba rendezi a gyümölcsöket, vagy tornyot akar belőlük építeni, esetleg labdázik velük. 

Újabban ragaszkodik hozzá, hogy ő szórja a sót, vagy épp mikor mit. (Ennek következtében ma egy kicsit sós lett a főzelék, mert elkapta a hév, és csak sózott, és sózott..., de megettük:)

Ha valami kiszóródik, akkor rögtön kéri a nedves kendőt, hogy feltörölje.... van, amikor a törlést is túlzásba viszi, és már szinte mosdásba fullad. 

Ha kell, akkor kever-kavar, ha kell kipakol a szekrényből. Igazán hasznos (is tud lenni) :))) ÉS közben fecsegünk is az élet nagy dolgairól.... hogy a szomszédban dolgoznak a bácsik, (vmi építkezés van)  hogy elment egy repülő, vagy autó, mikor miről. Ha Matyinak jókedve van, akkor még dalra is fakad... egyelőre két slágergyanús számot nyom, az egyik saját szerzemény, Pitukapi címre hallgat, a másik pedig még mindig a Rajta-rajta Matyi módra. 

   

Nagyhas bejelentkezik

Már a múlt héten is gyanús volt, de ma délelőtt, amikor a szokásos hétvégi bevásárlást intéztük, szó szerint a földbe gyökeredzett a lábam, amikor a pláza egyik üzletének a tükréből egy hatalmas has köszönt vissza. Nagy volt, és gömbölyű, a kabát már nem ért össze rajta. Aztán ott voltam mögötte én is.  Jó, jó, tudtam én, sőt éreztem is hogy nem vagyok már az a nádszál, és a 90-60-90-et meg sem közelítem, na de ennyire???? Ilyen hirtelen? Hiszen valamelyik nap még olyan kis formás volt... mikor nőtt ekkorára???

Persze voltak árulkodó jelek... amiket ezek szerint nem vettem tudomásul, és nem vettem elég komolyan.  Éreztem én, hogy valami történik itt, amikor egyre nagyobb rést  (ha még résnek lehet nevezni az az tátongó űrt, amit hagyok magam után) kell nyitnom a tolóajtón, hogy kiférjek. Hogy a mosogatasához lassan már nem elég hosszú a kezem, és minidg vizes lesz a pólóm. Hogy a fogmosást is jobb még félmeztelenül, vagy játszósban véghezvinni, mert minidg a hasamon csattan egy-egy pötty. És mindezek tetejébe még a farmeromon is lazítani kellett egy gombot.

Szóval voltak/vannak jelek, hogy Pocaktesó szépen nő és házat bővít. Csak én valahogy nem vettem őket észre. Pedig még hajaj... hol van a vége....

Az egészen pontosan 33+4 -es pocak:

Aranyos

Délelőtt Matyi papírt és filctollat kért. Letelepedett a kisasztalához, és alkotott. Majd jött és büszkén mutatta a művét. Olyan aranyos volt, és olyan öröm volt az arcán. azt hittem megzabálom.

 

Megkérdeztem, kinek rajzolta. Általában Apának szokott rajzolni. Most azt mondta Babáé, és a pocakomra mutatott.  Arra kérdésre pedig hogy mit rajzolt, azt mondta Tita, azaz cica.

Hát nem szívetmelengető? :)

Dojé

Sétáink alkalmával Matyi mindig megáll az út szélén levelet gyűjtő bácsik,nénik mellett, és akár segítene is szívesen, ha hagynám, de ha már dübörög benne a munkakedv, akkor azt inkább itthon dübörögtesse ki magából, és akkor haszon is van belőle. Egyik sétánk alkalmával kapott egy bácsitól egy szem diót, amit csodálattal szemlélt egész hazáig, majd itthon feledésbe merült a konyhapulton. De mióta mindgi ott sertepertél körülöttem most megint megtalálta. Mondtam neki, hogy ez a dió. Erre ő ismétli dojé. Annyiban hagytam.

 

A dió hű társa lett, gurigatta, csodálta napokig, mígnem tegnap  reggel egy becsapódás következményeként szétnyílt, és jóízűen megettük. 

A héját viszont nem lehetett kidobni, az ugyanolyan varázslatos volt Matyinak, mint a dió egyben. Még fürdeni is vitte magával, és úsztatták apával. Közben persze minidg hajtogatta, hogy dojé, dojé.

Majd törölközésnél Apával próbáltak rágyúrni erre a dió-dologra, mármint kiejtésügyileg. 

Apa: Mondd, hogy diiiii!!!!

Matyi: diiii

A: mondd, hogy óóóóó!!!!

M: óóóóóó!!!!

A: (lassan, artikulálva) diiiiiióóóóóóó

M:  (szünetet tartva a két tag között) diiiiii......óóóóó

A: (most egyben) dió

M: (rávágja büszkén és gyorsan) DOJÉ !!!!!

 

Megszakadtunk a nevetéstől:)))) 

Szerel

Matyi tegnap segített apának cipős szekrényt összerakni. Azt már régóta tudjuk, hogy ezek a lapraszerelt cuccok Matyinak nagyon bejövősek, bármit vettünk, amit aztán itthon kellett összeszerelni, azt mindig is imádta. Csak eddig igazán nem a munka része érdekelte nagyon, hanem az, hogy széthordja az elemeket,és hogy eltüntesse a csavarhúzót. De tegnap nagyon ügyes volt, ha Apa mondta neki, hogy melyik csavart hová tegye, akkor odatette, hozta  a következő ugyanolyat, szóval annyira nem volt hátráltató tényező. Na jó... ha épp nem volt feladata, akkor minden lyukat betömött valamilyen csavarral, de olyan ügyesen illesztgette a helyükre őket, hogy csak néztem. 

Negatívumként azért meg kell jegyezni, hogy helykitöltő hungarocellt miszlikbe tördelte a szőnyegen... Apának biztos egy élmény volt összeszedni:)

Úgyhogy eddig is benne volt az agyamban, hogy valamelyik közelgő ünnepére esteleg egy barkácskészletet kap, de most végképp. Most bújom is a netet, hogy mik vannak, és találtam is olyat ami tetszik, és az ára sem übersok, mert nagyon drágát feleslegesnek tartok, mert lehet, hogy két hétig lesznek meg az elemek, aztán valahová eltűnnek.  Szóval valami ilyesmi biztos, hogy rákerül Matyi egyre bővülő kívánságlistájára, amit én írok, hehehe:)

Ki kicsoda a fényképalbumban

A digitális fényképezőgépek világában talán elcsépelt, ódivatú dolog fényképalbumokban gyűjteni kedvenc fotóinkat. De mi még ilyen régimódiak vagyunk, és időről-időre előhívatunk egy jó nagy adaggal, amit aztán nem győzök albumba rendezni. Most is lenne mit előhívatni, ha venném a fáradságot és átnézném azt a néhány ezer képet, amit az elmúlt 1 évben készítettünk itt-ott, erről-arról. Bár most, hogy közeleg Matyi szülinapja, talán nem lesz olyan nehéz rávennem magamat egy kis nosztalgiázásra:) Míg nem volt Matyi, addig az egyik kedvenc elfoglaltságom volt a képek rendezgetése, feliratozása, azóta kicsit visszavett a lelkesedésem, de most hogy Matyi is már viszonylag nagy, talán előbb-utóbb partner lesz ebben. 

Lelkesedésünknek köszönhetően jó néhány album sorakozik a polcunkon, amiket Matyi is előszeretettel lapozgat. Egy-kettőről le van ugyan tiltva, de azt nem is forszírozza, mert "nehész".

Leginkább a fotelban ücsörögve lapozgat. Oda a kisebb albumokat viszi magával. A nagyobbakat a földre teszi és úgy lapozza. Közben sorolja, hogy kik és mik  vannak a képen.  Minden rokont felismer. Magát egyszerűen csak babázza.

A gyerekkori képeimen értelemszerűen nem ismer meg. Ahol még kopasz vagyok, azokon a képeken viszont magát látja, és mondja hogy "Máté", vagy "Mati" . (A T-t nem mondja rendesen, olyan orrból jövő hangot ad, de írásban nem tudom kifejezni.) Ahol hajam van, ott egyértelműen baba vagyok. 

Mikor mondom neki, hogy ez anya, akkor rázza a fejét, és kijavít, hogy baba. 

A 8. osztályos képemen már elbizonytalanodik olykor, volt már, hogy egyszerűen rávágta, hgoy anya, de van, amikor néni vagyok.

A gimis képeimen már egyértelműen megismer. (Ezek szerint fellelhető még bennem a gimnazista).

Ha legközelebb kedve támad albumot nézni, kikérdezem apából is. Csak tegnap az én képeimet szedte le. Kíváncsi vagyok apát mikortól ismeri fel:)

A fényképek hatására eszébe jutott, hogy hívjuk fel Mamát. Odaállt a polc alá, ahol a telefonomat tartom és erőteljesen mamázott. Felhívtuk. A telefonnak természetesen nála kellett lennie, annak ellenére, hogy telefonba nem beszél csak ritkán, és keveset, hiába... a skájphoz van szokva.Ezért is van, hogy elköszönésképpen integet és puszit küld. Esetleg bedob egy "sziaApá"-t, függetlenül attól kivel beszél. 

Ezt leszámítva úgy telefonál mint a nagyok. Figyelmesen hallgat, néha közbeszól, és sétálgat a szobában:)

Segítség a háznál

Nyilván Matyi is érzi, mint ahogy én is, hogy nem vagyok már a régi. Így ahol tud, segít, próbálja magát hasznossá tenni. A házimunkából eddig is kivette a részét, mosásnál ki-be pakol, segít teregetni, mostanában seperni is akar, és lelkesen porszívózik. 

Ami valóban nagy segítség, hogy többnyire szépen elpakolja maga után a játékait. Van, amikor csak segítséggel hajlandó, de sokszor egyedül is megcsinálja, és van, hgoy kérés nélkül is, ilyenkor jön, és be is jelenti, hogy "pakom". 

Újabban a konyhában próbálja magát hasznossá tenni. Ha egy pillanatra is megállok a kunyhapult előtt, ő már megy is a székért, és mondja, hogy "húz". Előfordul, hogy csak mellettem ácsorog, és csipeget valamit, vagy sorbarakja a gyümölcsöket, adogatja a krumplit, beledobálja őket a vízbe, de van, hogy feladatot kell neki adni, nincs mese. Ilyenkor próbálom bevonni őt valami kevésbé veszélyes, és elronthatatlan feladatba. Így pl. a múltkor ő lapította a pizzatésztát a tepsibe, maszálta rá a szószt, szórta meg sonkával (bár több sokna került a pocakjába, de annyi baj legyen). LEgutóbb pedig ő forgatta a lisztbe a karfiolokat. Igaz, hogy minden csupa lisztes lett, még a fülébe is került, de olyan elégedett volt, és olyan lelkes. És az is igaz, hogy duplaannyi időbe telt a panírozás, mint egyedül.

 

 

És a munkájának gyümölcsét aztán minidg jóízűen el is fogyasztja. 

Itt épp kacsacombot rágcsál urasan:

 

 

Hétvégén pedig az egyenlőség jegyében Apának segített a kertben. Szép napos idő volt, és Matyi nagyon élvezte a kerti munkát. Most már egyszerűbb feladatokat tényleg rá lehet bízni. Ilyen volt pl. a lehullott falevelek zsákba tömködése. Persze megunta egy idő után, és akkor már viccesebb volt szétrugdosni az összegereblyézett leveleket:) 

Aztán segített fát ültetni is, ügyesen fogta a fát, aztán a kis lapátjával lapátolta a gödörbe a földet. Miután végeztek, akkor ő előlről akarta kezdeni, és ki akarta venni újra a fát a földből... 

 

 

1 híján 2

Azaz Matyi ma 23 hónapos.  1 hónap múlva újra születésnapja lesz. Hihetetlen!!!!

Még emlékszem az első esténkre.... mintha csak tegnap lett volna.  A frissen vágott hasammal nem éreztem magamban annyi erőt, hogy szopi után kikecmeregjek a hipermagas kórházi ágyból és visszategyem az neki rendelt kis zsúrkocsiba. Így ott maradt mellettem. Meg se mertem mozdulni, igaz, meg se tudtam volna, mert annyira féltem, hogy történik vele valami, összenyomom, ráfekszek, bármi.... még a kislámpát is égve hagytam.  A szobatársam egész este síró kislánya cseppet sem zavarta a mi kettőnk idilljét. Csak néztem Őt.... le sem tudtam venni róla a szememet. Olyan szép volt, olyan békés, olyan nyugalom áradt belőle. Aludt. Csöndesen, békésen, a kis ráncos kezecskéit össze voltak téve.  Ha fölé hajoltam óvatosan, nehogy felébresszem, akkor éreztem, ahogy a kis pihéket a buksiján, és a babaillatot. 

Minden este rácsodálkozom, hogy milyen nagy már... hogy meddig ér az ágyban. Már nem kisbaba. 

És minden éjjel rácsodálkozom, hogy mégis milyen kicsi még.... amikor alszik, ugyanolyan mint amikor még csecsemő volt. Ugyanolyan az arca, ugyanolyan békés, és ha fölé hajolok ugyanúgy érzem a kis hajának csiklandozását,  és a Matyiillatot. 

Napról-napra ügyesebb és okosabb.... minden napra van valami új. 

 

Bébialvós képek:

 

Mostani friss, Apával alvós:

 

Ui: Utólag rájőve a cím mindenképpen találó, nemcsak Matyi közelgő második születésnapjára igaz, hanem arra is, hogy alig több, mint 1 hónap híján már két kis pihésbuksijú , szundiillatú fog mellettünk szuszmákolni. Alig több, mint 1 hónap múlva, újra ott fogok feküdni egy kórházi ágyon, és mellettem lesz egy apró kisbaba... és szerintem ugyanúgy nem fogok tudni aludni mint akkor, és ugyanúgy ámulatba fog ejteni a gyönyörűsége, és ugyanúgy könnycseppek lesznek a szememben, mint akkor.... Jó lesz újra átélni azokat a perceket:)

32.heti UH és az előzményei

Ma reggelre behívóm volt a kötelező 32. hetes ultrahangra. Már az időpont egyeztetésnél éreztem, hogy az a 9 óra normál körülmények között is elég korán van ahhoz, hogy normális tempóban el tudjunk készülni. És akkor még nem is tudtam azt, amit azóta tudok, hogy Matyi alvása teljesen megbolydul, és nem a jó irányba.

Este már fürdés előtt próbáltam belemantrázni, hogy készüljünk, aludjunk, mert reggel időben kell kelni, és nincs idő lustálkodásra. El is aludt viszonylag időben, fél 10-kor már durmolt, ami mostanában normál időnek számít nála. A 3 órás wc-járatomkor még békésen aludt az ÁGYÁBAN, én gondosan betakartam.  De a kimondott szónak márpedig ereje van, csak hát Matyi a korán-t meglehetősen sajátosan értelmezte, és 4kor, amikor már éppen megint jól aludtam volna, halk "Anya, oda!" szólongatáskra ébredtem, mire Apa magunk közé vette a reményeink szerint még félálomban lévő gyermeket. DEEEE, a két ágy közti cirka másfél méter elég volt Mátyás Úrfinak ahhoz, hogy álommanót messze űzze a szeméből, és közénk kerülve nagyon azon volt, hogy a miénkből is kiűzze. Hol engem szólongatott, hol az apját, hol a rokonság valamelyik tagját, majd újra minket, majd előkerültek az állatok, majd amikor ezeket is szépen végigsorolta, akkor elmutogatta, kitapogatta a szemünket, szánkat, orrunkat, fülünket, közbe-közbe inni kért, mert hát a beszédben gondolom kiszáradt  a torka. Időnként sikerült szerintem percekre álomba zuhannom, majd újra fölébrednem, és ez az állapot olyan fél 6-ig tartott nagyjából, legalábbis ekkor még láttam az órát. 

Így a napot sikerült kellőképpen kómásan indítani, persze Matyit úgy kellett negyed 9-kor kipuszilni az ágyból, villámreggeliztetni, villámöltöztetni, és pár perces késéssel sikerült is megérkeznünk a tett színhelyére, ahol gyorsan felszaladtunk (he-he, pláne én) a harmadikra, és még szinte ki sem fújtam magammár bent is voltunk, már ott feküdtem. 

Mindezt csak azért  fontos megemlíteni, mert szerintem az előzmények is közre játszottak abban, hogy kb. 2 perccel a vizsgálat elkezdése után éreztem, hogy kezd a lábamból kimenni az erő. Ekkor már sejtettem, hogy nem lesz ennek jó vége, és kicsit meg is ijedtem, hogy itt fogok mindjárt elájulni, de hát hol jobb helyen, mint egy kórházban. Az uh-s hölgy is észrevette, hogy valami nem stimmel, megelőzésképpen kaptam egy pohár vizet, és nagyobb sebességre kapcsolt a Kisebbik méretezését illetően. Azt még felfogta az agyam, hogy a buksija szépen lefelé fordulva van, beilleszkedve, gondoltam is, hogy ez milyen jó lenne ha lenne némi esélyem a normál szülésre, de így... majd ezek után percekig csak magamra tudtam koncentrálni, majd a végén mikor újra jobban voltam, akkor újra elcsíptem egy "éppen a korának megfelelő" megjegyzést.

Kicsit aggasztanak az ilyen elgyengülések, amik ha nem is túl sűrűn, de azért előfordulnak itthon is velem. Mátéval ilyen egyáltalán nem volt, de a védőnő is, és most is a hölgy azt mondta, hogy ez majdhogynem természetes, pihenni kell, mély levegő, stb...

Méretei:

BPD(koponya haránt átmérője): 80mm

AD1(gerinctől a hasfalig a poci): 87mm 

OFD(koponya hosszanti átmérője): 106mm

AC(pocakkerület):288mm

HC(buksikerület):295mm

FL(combcsont): 61.6mm

Becsült súlya: 1987g

 

Kaptunk képet is, melyen kedvesen felénk fordulva integet:) Hol van már az a kezdeti szégyenlősség????

 

 

Rákerült még a papírra, hogy élénken mozgó magzat, ami azért furcsa, mert akkor és ott nem is éreztem, hogy bármit is csinálna. Ezek szerint élénken mozgott:) Akkor viszont már tényleg kíváncsi vagyok, hogy folyik odabent délutánonként és esténként, amikor nem csak érzem, de látom is, hogy van odabent valaki. (Kicsit olyan, mint az Alien-ben, amikor kitör a nő hasából a szörny.... néha tényleg olyan, mintha ki akarna jönni, bárhol.)  Érdekes, mert nem emlékszem, hogy Matyi ennyire dajdajozott volna odabent, Ő inkább olyan kitámasztós volt, kitolta a lábát oldalt és nem moccant onnan az istennek se. Nem volt ilyen ficánka, forgó-pörgő. 

 

A nap hátralévő részét vásárlással töltöttük, beszereztünk néhány bútordarabot Matyi és a Kistesó növekvő játék- és ruhaállományának. Mondanom sem kell, hogy Matyival ez is egy élmény volt, mert minden útjába eső fiókot kihúzott, szekrényajtót kinyitott, árcimkéket leszedett, és ha kedvére való ágyat, fotelt talált nem átallott bele is feküdni, ülni. De túléltük, épségben, és még az eladókat sem haragítottuk magunkra, sőt... meglepően kedvesek voltak, igaz, Matyi is hozta a jobbik fecsegő formáját, amikor tényleg nem lehet neki ellenállni.

Úgyhogy tulajdonképpen eredményes napot zártunk:) És még nincs vége:)

Változom

Nem tudom eldönteni, hogy az anyasággal, a kismamasággal, vagy egyszerűen csak a korral változom. Gondolom mindegyik faktor közrejátszik ilyen -olyan arányban.  A változás több fronton is érzékelhető. 

Az, hogy megváltozott a fontossági sorrend, természetes, és most már bármit csinálunk az az első gondolatunk, hogy vajon Neki tetszene-e. Ha bárhová megyünk, akkor akkor megyünk, amikor Ő nem álmos, nem nyűgös, tehát a topon van, ez mindannyiunk érdeke. De ha esetleg nélküle megyünk valahová (nem túl sűrűn, és általában boltba), akkor is max. 5 percenként eszembe jut, hogy mi lehet most vele. Azt hiszem ez így is fog maradni most már örökké.

Az, hogy a gyerek türelemre tanít, az is természetes. Szerencsére mindjárt itt lesz PocakTesó is, aki tovább folytatja a kurzust, mert van még mit tanulnom. 

Az, hogy néhány óra alvással is van élet, már nem újdonság. 
Hogy el lehet aludni filmnézés közben, ma már ezen sem csodálkozom. Egyre kevesebb  olyan film jön velem szembe, ami elejétől a végéig lekötné a figyelmemet. Hogy ez a mai filmipar, vagy az én hibám,azt nem tudom.
Igenis meg tudom nézni a Vuk-ot 1 nap 3szor is, sőt,  többször is, ha ez kell az Ő lelki békéjéhez, és ahhoz, hogy relatív csend legyen, vagyis ne legyen hiszti. 
Tudok lábujjhegyen főzni, mosni, vasalni, mosogatni, és közben nem kell hogy szóljon bármiféle zene, mint annak előtte. 
Én is tudom élvezni a gyerekzenét, de Ő is tudja a "felnőtt"et. 
Kezdetleges szinten még rajzolni is tudok:)

Tudok majom módjára makogni, oroszlánüvölteni, elefánt módjára trombitálni, ugatni, nyávogni, brekegni, nyeríteni, hápogni, és még egy csomó mindent, amit azelőtt nem tettem. 

A saját ünnepeimre is  Neki kérek valamit, amiről tudom, hogy örülne, vagy épp hiányt szenved belőle. Ha eszembe jut valami olyan, amit Magamnak szeretnék, akkor a következő gondolatom rögtön az, hogy ennyi pénzből, amibe ez kerül, mennyi mindent kaphatna Matyi, és máris nem érzem szükségét annak a valaminek.

A számomra legdöbbenetesebb változásokat mégis a táplálkozásomban veszem észre. Néha félelmetes dolgokat tudok elkövetni. Volt már olyan hogy a kedvenc falatom legfinomabb részét osztottam meg vele. Ilyet azért nem tettem volna azelőtt.  Nyáron sok hosszú év után először ettem kukoricát, amitől eddig még gondolati szinten is rosszul voltam, mert meghagyta.

És ma, azt hiszem elérkeztem a csúcsra, vagy a mélybe (?), mert megettem egy fél tányér ugyancsak maradék tökfőzeléket, amit emlékeim szerint annyira utáltam világ életemben, hogy még az ízére sem emlékeztem. De egész jól főzöm a tökfőzeléket:)

Mi lesz még itt, ha már ketten lesznek????

32 hetes

Haladunk, haladunk előre. Elől a pocak, mögötte én. Az elmúlt hét relatív jól telt, legalábbis jobban, mint az előző. Az akkori folyamatos keményedések kicsit megparáztattak, így tényleg próbálok visszavenni a tempóból, pihenni, és Matyit kevesebbet emelgetni. Szerencsére ez a nyálkás, esős idő most a kezemre játszik, ha esik, akkor még a napi sétát is kihagyjuk, és érdekes módon Máté sem erőlteti, pedig azt hittem balhézni fog. Ehelyett bent töltjük el az időt, mesét nézünk, rajzolunk, főzőcskézünk, szóval abszolút kismamakímélő üzemmódba kapcsoltunk. Ez meg is tette a hatását, tényleg kevesebbszer keményedik be a hasam, és ha meg is történik, akkor is csak pillanatnyi a kellemetlenség. 

Matyitesó továbbra is aktív, sőt..., most aztán igagzán rákapcsolt, pedig azt hittem, ennél már nem lehet mozgékonyabb. Hogy mit csinálhat odabent, azt jó lenne tudni, de mindig csinál valamit, sosem pihen, fészkelődik, pörög-forog, esőtáncot jár, van amikor a hasam minden szegletében érzem a jelenlétét, van amikor teljesen félrecsúszik, ilyenkor teljesen eldeformálódik a pocakom. 

Kilókkal egyelőre jól állok, szerintem, nagyjából ott ahol Matyival is tartottam. A cél az, hogy ne 7-essel kezdődő számmal menjek szülni, az valahogy olyan rémísztő számomra. Aztán majd meglátjuk. Pocak kerülete olyan 95 cm körül jár, attól függ, hogy evés előtt, vagy után mérem. Matyival talán 101 volt a legvégső, szülőszobára menős méret, talán ebbe is bele fogok férni. 

Gyomorsav van, volt, lesz, egyetlen gyógymód lenne ellene, ha folyamatosan ennék, vagy innék valamit, mert evés közben jó. Ezért igyekszem sokszor keveset enni, hogy a folyamatosság látszatát valamennyire fenntartsam. Nem mindig sikerül.

A lelkem most egy kicsit jobb. Az idegességet most felváltotta egyfajta várakozás, készülődés, tervezgetés.

A vérnyomásom a béka se...e alatt van. Sokszor a 100-at sem éri el, pedig a reggeli kávémat sosem hagyom ki.  Nem csoda, hogy álmos vagyok, és a délelőttjeim szinte kómás állapotban telnek.  Szerencsére a Matyiéi is. Jól kiegészítjük egymást.

56 nap van vissza. Papíron. Szerintem kevesebb. 50 körüli. Rosszabb napjaimon azt sem bánnám, ha 40 körüli lenne, és még karácsony előtt bővülne a családunk. Persze tudom, hogy Neki az a legjobb, minél tovább bentmarad. 

Pénteken lesz a soron következő 32. hetes uh. Jó lesz megint találkozni. 

És mostanában valahogy így:

Matyi rohamtempója

Nem egészen 2 hónapja tettem fel ide az első olyan videót, amin Matyi már szavakat mond(ogat). És nem telt el egészen 3 hónap azóta, hogy először számba vettem Matyi szókincsét. Mintha csak tegnap lett volna, pedig ma erre már nem lennék képes. Matyi ugrásszerűen belelendült a beszédbe. Szinte mindent mond, vagy próbál mondani.

A fejlődését 3 részre tudnám osztani:

1. Régóta használt szavait finomítja, így egyre jobban hasonlít az ő általa használt szó a valódihoz. Így lett a papam-ból ampa (lámpa), az ugyancsak papam-párnából pána, a nyunyu-ból néni, a bao-ból báti (bácsi), a vukka-ból jóka (róka), és hasonlók.

2. Kérdezésre megmondja mit lát.  A mostanában kedvenc kisegeres könyvéből pl. mindent szépen végigmutat és végigmond.  Sőt, néhány dolgot tovább is gondol, és szinte egy egy egész kis történetet ad elő, pl. hogy a fazékban mama levest főzött, hogy 3 tojást szedtek a papával, vagy apa elment a busszal, ami eszébe jut. A kedvencem, amikor elmeséli mi történt a fodrásznál: Anya, aja néni ojjó bisz bú kukka, ami annyit tesz nemmatyiul, hogy anya haját ollóval levágta a néni, ami vizes volt, de a nén megszárította hajszárítóval, és kidobta a kukába.Az eset után napokig ezt hajtogatta fűnek-fának, mára már lanyhul az emlék, de kérésre azért még elmondja. 

3. Megállás nélkül utánoz, mindent, de  mindent, olyan mintha egy kis papagájt tartanék itthon. Ennek következtében rengeteg új szót tud, és használ. Erre csak ma döbbentem rá, amikor a vésőnő, aki egyébként miattam és a Kistesó miatt jött, megkérdezte, hgoy hány szót tud. Hát fogalmam sem volt, sokat. 

Az emlékezete sosem hagyja cserben, mindenre emlékszik, nem lehet átverni. Ha azt mondom neki séta közben, hogy menjünk és otthon felhívjuk Apát, Papát, Mamaát akárkit, akkor azt hazaérve fel is kell hívni. Ha joghurtot ígérek neki, akkor azt is követeli. Ha magától jut eszébe, hogy szeretne valamit, akkor elmondja, vagy odavisz és megmutatja mit akar. Tegnap este példálul mandarint pucoltatott az apjával, édesen kivonszolta a konyhába, és mutatta neki, mi a teendő. Ő persze egy falatot sem evett belőle, de velünk megetette, jó gyerek, legalább a mi egészségünkre odafigyel. Ha szomjas, akkor inni kér, és azt is elmondja mit, vizet, kakaót, teát, vagy azt amit mi.  Minden reggel gondosan megitatja velem a kávémat is, addig ugyanis nem hajlandó a konyhából bejönni, amíg be nem kapcsolom a kávéfőzőt, mondja, hogy kávu(kávé), és arra is figyelmeztet, hogy tegyek bele tejet. Mondom én, hogy jó gyerek:)

Az akarata az emlékezetéhez hasonlóan igen erős. Ha valamit a fejébe vesz,na abból nem enged. Így ha ő azt akarja, hogy építsünk, akkor építünk, ha filmet akar nézni, akkor hozza a távirányítót, és azt is megmondja melyik filmet akarja nézni., ha rajzolni akar, akkor ott kell ülnöm mellette,  és lerajzolni amit épp kíván. Nincs apelláta. Szerencsére az ebédnél még nem mondja, hogy a krumplistészta helyett narancsos kacsát szeretne:)

Alapvetően jól megértjük egymást, és alapvetően könnyű  is így vele. Leszámítva, ha rossz napja van, vagy nekem van az, vagy ha beáll a végső katasztrófa, hogy mindkettőnknek rossz napja van. 

A szobatisztasággal is haladgatunk. Lassan, de biztosan. Szólni nem szól, pisinél pláne nem, de ha kaki van a pelusban, azt mutatja. Peluscserénél minidg ráül a wc-re, és általában kerül is valami a csészébe. Bár Matyi szerint a wc-n ülésnek egyetlen normális célja lehet, a wc papír wc csészébe juttatása maradéktalanul. Ennek érdekében ő mindent meg is tesz. Amit ülést fogott, már követeli is a papírt (pepi). Ha nekem van ott dolgom, akkor engem is figyelmeztet a papírra. 

Mondom én, hogy jófej:)

Az utóbbi két hétben rákapott a pakolásra, a kockákat többnyire saját magától elpakolja, hangos Pakom! (pakolom) felkiáltásokkal fűszerezve, és a fürdőkádból is szépen kirakja a játékokat, mikor úgy érzi, hogy kellőképpen kiázott:)

Továbbá néhány napja már nem nyeli le a fogkrémet, hanem hagyja hogy kimossam a szájából. Az öblögetéssel még nem próbálkoztunk, igaz ő már elleste a technikáját, és utána napokig csorgatta a szájából a vizet nagyjából mindenhová, kanapéra, szőnyegre, kukába, ahová éppen gondolta. 

Minden nap mutat valami újat, egyik sem olyan mint az előző, nem unatkozunk:) Én pedig csak kapkodom a fejemet. Egyetlen stabil pont azért még mindig akad: a Ne-vel kezdődő mondatokat továbbra sem érti.

A büszke építész:

A pattogatott kukorica faló filmnéző:

És végül a Jedi-harcos:

Láztalanul nyűglődünk tovább

Matyi jobban van.
Tegnap egész nap csak kómázgatott. El nem eresztett volna egy percre sem. Csak lapult az ölemben, és bújt. Mesét néztünk, könyvet lapozgattunk. Késő délutánra már egész magához tért, főleg, miután megérkezett apa. Úgy látszik ő a legjobb gyógyszer minden bajra. Ekkor igazán magára talált, igaz a hője is csak 37.5 volt, ami az egész naphoz képest már jelentős javulásnak számított. Mivel kimaradt a vásárlás, így azt ettük ami volt itthon, igazi olasz alapanyagokból készült spagettit, és még süti is került az asztalra, merthogy tegnap volt Apa szülinapja. Igaz, nem ezek voltak betervezve, de hát majd bepótoljuk, különben is, ebben a korban már minden nap ajándék:))) bármikor ünnepelhetünk. Matyi már szinte toporzékolva várta hogy kész legyen a vacsora, egyfolytában hajtogatta, hogy tétta, tétta, pempi, húf, tajt, majd be is puszilt szinte egy egy felnőtt adagot. Ekkor azért már megnyugodtam, hogy ha ekkora étvágya van, akkor nagy baj itt nem lehet. A sütit is segített kavarni, és ő dobálta rá a diót a tetejére, nagyon lelkes volt.
Az éjszaka már nem kellett lázat csillapítani, így ha az éjfél és 3 óra közötti intervallumot nem számítom, amikor megint névsorolvasást tartott Őfelsége és csak egy kissé ingerült rápirításra hagyta abba, de akkor villámcsapásra, és egy perc múlva már aludt is, akkor egész  jól aludtunk.
Mára ideért a tegnap hiányolt nyűgösség is, tegnap még mindegy volt mi, csak bújjunk össze állapot volt, ma már semmi se jó. Szóval lehet, hogy mégis valamelyik fog itt a ludas.  Még nem eldöntött.

Betegesen

Matyi lázas. Csak úgy, hipp-hopp. Semmi már tünete nincs. Nem folyik az orra, nem köhög, nem tüsszög, semmi. Csak láza van. De az viszonylag magas. A náthára, orrfolyásra, köhögésre fel vagyok/voltam készülve, azokat tudom, hogy nem tudjuk elkerülni, főleg, az érintett személy előszeretettel ücsörög kapualjakban, a határozott figyelmeztetésem ellenére is.  De most nincs semmi, csak láz. Tegnap kora este 38.8 -at mértem. A lázcsillapító és a fürdés hatására ez teljesen lement, de 11 körül már megint forró volt a feje. Egész éjjel ez ment, felváltva kapott kúpot és nurofent, és a hője hol jobb volt hol rosszabb. Egyszer mértem csak az éjjel, és akkor megint 38.7 volt. Amúgy nem nyűgös, nem sír, sőt, fecseg. Be nem állt a szája egész éjjel, úgyhogy mikor aludhattunk volna, akkor sem tudtunk, mert fecsegett. Névsorolvasást tartott, végigsorolta az összes családtagot, "apa, anya, mama, papa, Bandi, Eme..." és addig nem lépett tovább, amíg el nem mondtuk neki, hogy az említett illető épp hol van és mit csinál. Éjjel 3kor a válaszok 80%-a az volt hogy "otthon van és alszik" , majd amikor a sor végére ért, kezdte előlről. Rém szórakoztató volt.

 

Reggelre kicsit lentebb ment a láza, nem volt 37.8.  Kapott homeós bogyókat, és szerencsére a tea azért csúszik neki, és egy kis gyümölcsöt is evett. Ma még itthoni kúrán lesz, aztán ha nem változik semmi, akkor megkérdezzük a doktornénit, mi legyen. A rendelőbe mindenesetre biztos nem viszem be, nem hiányzik, hogy még pluszba is összeszedjünk valamit. 

Szegénykém, most bújós, és lapulós. Arra is gondoltam, hogy lehet hogy a hátsó rágófogak valamelyikét növeszti, és attól van láza. De ezt a teóriámat megcáfolja az a tény, hogy nem panaszkodik a fogára, nem sír, nem nyűgös. 

Hát remélem ma rálépünk a javulás útjára, jó lenne már egy nagyot aludni. 

Mert közben pedig saját magam is a frászt hozom magamra, mert reggel óta én is csak kóválygok, egyszer egy ájulás közeli élményben is részem volt pelusozás közben, de szerencsére nem lett baj, de még mindig kótyagos vagyok. Valószínű leesett a vérnyomásom, pedig túl vagyok a kötelező reggeli kávémon, és még így is csak 103/79-et mértem.

Mellesleg ma betöltöttem a 31dik hetet. Talán a második pocakosságom legvacakabb hetén vagyok túl, nemhiába, már a vége felé közeledek. Nehéznek, és lomhának érzem magam. Ha Matyival kéne versenyt futnom, egyértelműen ő kerülne ki győztesen.  Matyitesó most már szinte a nap minden percében velem van, hol itt, hol ott dugja ki valamijét,  és egyre többször érzem odalent is, gondolom mostanában illeszti be a buksiját. Mindenesetre napi 2-3szor erősen keményedik a pocakom, ilyenkor bárhol vagyok, bármit csinálok, abba kell hagynom, és pihennem. Estére hulla vagyok, még akkor is, ha egész nap nem csináltam semmit. (hehe... egy majdnemkétévessel a semmittevés is valamit csinálást jelent). 

Szóval most egy kicsit padlón vagyunk.