Mézeskalács

Nagy álmom, hogy öreg koromra legyen egy saját kis receptes füzetem, amiben a jól bevált receptjeimet hosszú-hosszú éveken keresztül gyűjtöttem, és amit majd ráhagyhatok a gyerekeimre, unokáimra, arra akinek kell. Olyan hagyományos kockás füzetesre gondolok. Tavaly el is kezdtem. Nem kockás, egyelőre, de majd beszerzek egy kockásat, és akkor az lesz. Ebben a nem kockásban az elsők között szerepel az a mézeskalácsrecept, amit tavaly Vicától kaptam. Megsütöttem, és ahhoz képest, hogy először csináltam, egészen jó lett, a hiba nem a receptben volt, hanem bennem, mégpedig az, hogy túl vékonyra nyújtottam. De idén majd korrigálok. Sőt idénre két kört tervezek, mert a fára is szeretnék belőle tenni. A tavalyi terv is ez volt, de sajnos elfogyott mire fadíszítésre került volna a sor. 

 

 

Szóval a recept: 

25 dkg finomliszt

25 dkg rozsliszt

12,5 dkg margarin

20 dkg méz

12,5 dkg barna cukor vagy porcukor

1 tojás

1 kávéskanál szódabikarbóna

2 bő evőkanálnyi mézeskalács fűszerkeverék (ha ez nincs, akkor kakaó, fahéj, szegfűszeg ízlés szerinti- na ez a kedvenc konyhai zsargonom- keveréke)

pici só

A lisztet, a szódabikarbónát, a sót és a fűszerkeveréket összekeverjük a tojással. A margarint, a cukrot, és a mézet összeolvasztani, kihűlni hagyni, majd jól hozzákeverni az előző száraz masszához. Jó ha hagyjuk egy éjszakát hűtőben állni, és másnap szaggatni . Jó meleg sütőben pár perc alatt finomra sül. 

Közben gyűjtöm ám én is mások bevált receptjeit, hadd legyen jól tele az a fa mézeskaláccsal :) És persze hadd teljen be a képzeletbeli füzetem.

Személyesbélyeg

Magamtól nem jutott volna eszembe, hogy személyes bélyeget csináltassak, de a családom jelentős része postás, és bármily furcsa, ott még létezik olyan , hogy elő van írva, hogy egy hónapban mennyi sorsjegyet, bélyeget, stb... kell eladni, mennyi biztosítást megkötni, ilyesmi. Ezen okból, mert mi jó alanyok vagyunk ugye Máté kapcsán két oldalról is felkérést kaptunk eme gyöngyszem elkészíttetésére.  És mivel mi nemigen küldünk hagyományos levelet, ünnepi képeslapokat is csak módjával, pedig szeretem őket, kapni meg pláne, de valahogy mindig úgy elszalad az idő, na de mindegy is ez...., viszont van nekünk egy Júlia nénink, (Feri nagynénije), aki viszont korát meghazudtoló módon éli az életét, és olyan kiterjedt levelezést folytat barátokkal és közeli-távoli rokonokkal, hogy gondoltuk mi lehetne ennél szebb és jobb, és hasznosabb ajándék. Szóval Ő fogja megkapni, na nem mindet, csak egy részét, mert meglátva teljesen beleszerettem a Mátét ábrázoló kis süteményes bélyegekbe. És akkor nyilván a következő napokban ideér a másik adag is az már nem karácsonyos lesz, úgyhogy arra is kíváncsi vagyok most már!

Íme:

Reklámzabáló

Máté abszolút reklámzabáló. Bármelyiket megnézi, bár vannak kedvencei, pl. minden amiben állatok vannak, a szaladó pénzember, ilyesmi.... De hogy a reklámzabálóságát ne hazuttolja meg, a reklámzabálók éjszakáját reklámozó reklámra az asztal alól kibújva hangos újongásba kezdett, mutogatva a tévé képernyője felé, mintha csak azt akarná közölni velem, hogy igen... ez az ő nagy eseménye, neki ott lenne a helye. Persze nem lesz ott, ekkora áldozatra még őmiatta sem vagyok képes, pedig lehet, hogy megérné, lenne pár nyugodt óránk:)

Sétamanó

Ha valaki azt mondja nekem pár hónappal ezelőtt,amikor Matyi merő hiszti volt, már akkor amikor meglátta a babakocsit, hogy mostanra nem lehet majd abbahagyni vele a sétát, hát biztos kinevetem. És tessék!!! Mátéval ma több mint 2 óra hosszát róttuk a zuglói utcákat. Az útnak kb. a felét átaludta, a maradék időben bámészkodott, és minden kutyát megugatott. Persze örülök neki, hogy végre megszerette a kocsiját. Megszerethetné még az öltözködést is, főleg így tél idején. Annak viszont már kevésbé örülök, hogy mivel naposnak ítéltem az időt, én a vékonyabbik kabátomban mertem elindulni, és itthon felejtettem a kesztyűmet, a sapka meg egyenesen eszemben sem jutott, pedig a séta második felében jó hasznát vettem volna mind a kettőnek. Közben eszembe jutott, hogy fiatal koromban még minusz 20-ban sem vettem volna fel sapkát semmi pénzért, hót cikinek tartottam, a kesztyűről nem is beszélve. Felettem is eljár az idő, ma már fittyet hányok arra, hogy ciki, nem ciki, hogy szopottgombóc fejem van benne, ha fázok nincs mese, én biza felveszem a sapkát, sálat, kesztyűt. Na ma egyik sem volt rajtam, így mire hazaértünk, és meredtre fagyott kezeimmel felcipeltem őuraságát, Ő fel is ébredt, és vidám mosollyal köszöntötte melegbe burkolódzó otthonunkat, és őrült játszadozásba kezdett, míg én hatalmas vonzalmamnak eleget téve rátapadtam a meleg radiátorra. Aztán megettem a meleg levesemet, megittam a meleg teámat, és most jó!

És nem szoktam sétához gépet vinni magammal, de most vittem, és íme:

Halkan megjegyzem, hogy karácsony illatú mécsest égetek, és a sógornőmtől kapott képes süteményes könyvet nézegetem, és már legalább 10 féle olyan jót találtam, amit szívesen megsütnék. Remélem legalább 1 meg fog belőle valósulni, persze a mézeskalács mellett, mert azt mindenképpen megcsinálom. 

Karácsony pro és kontra

Közeledik a karácsony, nincs mit tenni. Próbálom magam ünnepi hangulatba hozni, de nem nagyon megy. Kettős érzés van bennem, és nem hagyja az egyik a másikat érvényesülni.
Sok évig ez az időszak nemhogy a megpihenésről, a békés készülődésről, hanem inkább a felpörgetett életről szólt nekem.  Egyetemista koromban karácsony előtt és alatt is vizsgákra készültem, aztán dolgozó nő koromban ilyenkor volt a legtöbb a munka, évvégi zárás, határidők, túlórák, hétvégi hajtás.  És mivel sosem töltöttük itthon az ünnepet, mert mindig hazautaztunk, így igazából a mi lakásunk sosem lengte be az az igazi karácsonyi hangulat.
Pedig szeretem a fenyő friss illatát, szeretem a karácsony színeit, a pirosat, az aranyat, az ezüstöt, a karácsonyi havat, az illatokat, a fahéjat, a narancsot, a mézeskalácsot.
Viszont utálom azt, hogy az emberek ilyenkor megbolondulnak, mérgezett egér módjára rohangálnak boltról-boltra, mert ajándékot KELL venni. Utálom a kényszeredett ajándékozást, a "mit szeretnél karácsonyra?" kérdést. Utálom a bóvlikkal, haszontalan, de nélkülözhetetlennek feltüntetett  háztartási ketyerékkel megtöltött üzleteket, az elanyagiasodott világot.
Sosem felejtem el  annak a házaspárnak a tanakodását a "hülye azért nem vagyok" boltban, akik egy csokoládékészítő gép előtt ácsorogtak hosszú percekig, hogy megvegyék-e Lacikának, mert hát Ő úgy szereti a csokoládét. Alig álltam meg, hogy ne mondjam meg nekik, hogy akkor vegyenek Lacikának egy doboz bon-bont, annak nagyobb hasznát veszi majd.
A másik, egy néni a könyvesboltban. Látszott, hogy nem nagyon jár ide, úgy hétköznapokon, most is csak a kényszer miatt jött. Egyből a 2-t fizet 3-at vihet pult felé vette az irányt. Az őt követő fiatalabb hölgynek ecsetelve Út közben,hogy micsoda szerencse, mert Esztikére 5000 forintot szánt, és így egy könyvvel többet tud neki adni. És sebtiben levett 3-at, anélkül hogy megnézte volna a címét, elolvasta volna miről szól. Nyilván nem az volt a fontos, hogy Esztike olyan könyvet kapjon, amilyet szeretne, amit szívesen olvasna, hanem hogy meglegyen végre az ajándék, lehessen menni csomagolni, és lehessen feszíteni a fa alatt, hogy én 5000 forintot költöttem ajándékra.
Számomra az ajándékozás nem ezt jelenti. Szeretek ajándékozni, jobban szeretek adni, mint kapni. Mert nekem az a legnagyobb ajándék, ha örülnek annak, amit adok. Én szeretem az apróságokat, egy doboz kedvenc csoki, egy szép gyertya, egy kellemes ízű-illatú tea, kávé, ami nemigen jut eszébe senkinek, hogy ezeket adja nekem karácsonyra. Pedig nincs jobb érzés (nekem) annál, ha a meleg szobában egy olyan teát szürcsölgethetek, amit egy számomra kedves embertől kaptam.
Mindezen csak azért tűnődöm, mert most hogy Máté is van már nekünk, így egész más a karácsonyi készülődés. Bár ez már a második karácsonya lesz, de az elsőt 10 naposan nemigen értékelte. DE most szeretném elkápráztatni a fényekkel, az illatokkal. Szóval jó lenne most már kicsit ráhangolódni a készülődésre, mert hipp-hopp eltelik ez a pár hét.

Hó

Már akkor is esett, amikor szombaton jöttünk haza Ózdról. Csak akkor a fényképezőgép békésen aludt a csomagtartóban, valamelyik csomag mélyén. Pedig ott a hegyekben sokkal, de sokkal szebb volt a hóesés, mint itt a nagyvárosban. Sebaj, tegnap azért megörökítettem a havazást, bár képen azért nem lett olyan szép, mint amilyen valójában volt. Aztán terveztem még sétát is a hóesésben, de a viharos, jeges szél eltántorított a tervemtől. Megintcsak sebaj, lesz még módunk hóban sétálni, asszem. És mivel sikerült Máté kocsijára lábzsákot venni, így legközelebb semmi sem tántoríthat el.

 

 

Hétköznapok Ózdon

Máténak olyan sűrű az eseménynaptára, hogy nem nagyon jut időm az írásra. Valahová mindig megyünk, vagy hozzá jönnek, mindenki kíváncsi rá, de így van ez mindig amikor kéthavonta eljövünk nagyszülőzni. Ő pedig nagyfiúhoz méltón tűri, sőt még élvezi is azt, hogy minden körülötte forog. Tesómmal nagyon egy húron pendülnek, mikor hazajön munkából Máté teliszájas vigyorral fogadja és onnantól kezdve senki mással nem hajlandó lenni, csak vele, még enni is csak vele jó. Én teljesen feledésbe vagyok merülve. Egyébként pedig árad belőle a rosszcsontság, és annyi embert képes foglalkoztatni ahány éppen körülötte van. 

Örülök neki, hogy most már így megszokta azt hogy hurcoljuk ide-oda, most már rögtön tudta hol vagyunk, nem kellett neki egy perc sem, hogy aklimatizálódjon. Most már bátran rójja a szobaköröket, akár sötétben is, van amikor még ő van megsértve, hogyha valaki utánamegy és a körmére néz. vidáman trappol szobáról szobára, még csak négykézláb, de már próbálkozik az kétlábas módszerrel is, egyelőre kevés sikerrel. Az L alakú előszoba kanyarát viszont kétkeréken veszi be. 

Amúgy teljesen hétköznapi napjaink vannak, Máté kipakol,  megrágcsál, széttép mindent ami csak a keze közé kerül, kirámolja a virágföldet, de csak egy cserépből, de azt az egyet a lakás bármelyik pontján megtalálja. Valamiért nem szimpi neki az a virág.Kapcsolgatja a villanyt, hallózik a telefonba, áll az ablakban és integet mindenkinek, ha kutyát lát vau-zik. 

A legjobb móka most mégiscsak az, hogy felmászik a fotelba, szétterül, söpör egyet kezével-lábával, aztán lemászik, és kezdődik minden előlről. Ezt akár 1 óra hosszáig is képes csinálni.

És közben feceg és magyaráz megállás nélkül. És olyan nagyon aranyos. 

 

Egy közös sajtoskenyérevés tesómmal:

11

Rohan, rohan rohan az idő, és én csak kapkodom a fejemet, és fel nem tudom fogni, hogy újból eltelt  egy hónap, és Máté betöltötte a 11-dik hónapját, egész pontosan tegnap.

Az idő múlásával, és ahogy közeledik az első születésnap, ami valljuk be inkább nekünk szülőknek ünnep, nem a gyereknek, úgy válok egyre szentimentálisabbá. Egyre sűrűbben nézegetem Máté kiskori képeit,  keresem a vonásaiban azt a kis ártatlan lényt, és el-elmerengek, hol van az én pici fiam. 

Már olyan nagy. És olyan ügyes. Szinte lehetetlen már számba venni a tudományait. Kezdeti elhatározásom, hogy márpedig minden mozzanatot, ami fontos,papírra, ill. blogra vetek, már a múltté. Mégpedig azért, mert egyszerűen nem tudok vele lépést tartani. Minden pillanatban produkál valami újat, ha mindent leírnék, akkor papírral és ceruzával szaladgálhatnék utána egész nap. 

Azért néhány dolgot ide most leírok, csak ami hirtelen az eszembe jut.

Beszéd: Egyre több hangot ad ki, mégpedig úgy csinálja, hogy rákap egy-egy hangösszetételre és azt szajkózza napokig. Így volt már baba, mama, ede, ada, és még egy csomó minden, most épp az aü, ill. eü a soros. De amit eddig nem csinált, az az, hogy most már játszik a hangjával. Van neki csoddálkozó, kérő, parancsoló, hisztiző, örülő hangszíne, és nagyon aranyos, ahogy ezeket próbálgatja a különböző helyzetekben. (kivétel persze a hisztiző üzemmód).

Pár napja rákapott a mutogatásra. Mindenre rámutat, ami neki tetszik, vagy amit szeretne megkapni. Pl. valamelyik nap az elgurult labdára mutogatott, hogy hozzam vissza, mert Őfelsége ugyan érte nem megy. De mutatja a tv-ben is a kedvenc reklámjait, felismeri a kutyát, a macskát és a medvét is. 

Ha jó zenét hall, akkor táncol. A jó zene neki többek között az m1 szignálja. De tetszett neki a Depesche Mode is, de legtöbbször azért neki való Alma együttest hallgatunk, meg minenféle gyerekdalokat.

Rákapott a tapsikolásra is. Ugyancsak őrült tapsolásba kezd, ha valami tetszik neki. A tapsi-tapsi vezényszóra hajlandó megmutatni tudományát. Ez az egyetlen utasítás amit követ, a nem-et, nem szabad-ot továbbra is elengedi a füle mellett, de egy erőteljes Máté felkiáltással azért néha megálljt tudok neki parancsolni. 

Írhatnék még egy csomó dolgot, de most hirtelen ennyi jut eszembe.

Ja, 5 foga van. És már a haja is egész jól látszik. Igaz, csak közelről, mert tejfölszőke. De haj:)

 

Paraméterek: 8600g, 72 cm.

Shopping

Egyszer már írtam arról, hogy nem szeretek vásárolni, ruhát főleg nem, magamnak pláne nem, Máté óta meg főleg nem. Ez a vásárlásundorom azóta sem csökkent, Mátéval pedig még csak nőtt, és ha el is jutunk valami bevásárlóközpontba akkor is inkább Máténak vásárolok, és magamra már sajnálom az időt. Persze ezzel egyidejűleg mindig nyafogok, hogy nincs mit felvennem, hogy minden cuccom ősrégi és kopott, vagy egyszerűen már unom őket, és gyűlölöm felvenni bármelyiket is. Szerintem erre unt rá Feri, és mivel tegnap nem dolgozott azt mondta délután elvisz vásárolni. Így is lett. 

Először is Máténak kerestem vastag nadrágot, és végre találtam is, így gyorsan vettünk is kettőt, egy kantáros farmert és egy sima bársonyt. 

Aztán: Régi vágyunk (volt), hogy egyszer elmenjünk síelni, de valahogy sosem alakult úgy, hogy menjünk, és egy kcisit mindig sajnáltuk rá a pénzt, és inkább elwellnesseztük, vagy elnyaraltuk. Tavaly Ferinek vettünk egy jó kis sídzsekit, és gondoltuk ha szép lassan beszerezzük a hozzávalókat, akkor előbb-utóbb csak elmegyünk, és akkor nem lesz olyan fájdalmas összeg, amit ki kell adni. Most egy újabb lépést tettünk efelé a tervünk felé, mert tegnap én is kaptam egy sídzsekit. Nagyon szép, és nagyon meleg, egyelőre csak városi használatban lesz, a síelés még várat magára. 

Továbbá kaptam még egy felsőt, vettünk sógornőnek egy aprócska ajándékot a közelgő szülinapjára, és persze bementünk könyvesboltba is, ami elmaradhatatlan, és vettünk egy könyvet tesómnak, és én is választhattam egyet. 

A délutánt Frei-kávézójában koronáztuk meg, én egy kongói forrócsokival, Feri tejeskávéval, Máté pedig a gyümölcspüréjével. 

Máté egész nap nem aludt szinte semmit, kétszer fél órát, amit én nem nevezek nappali alvásnak, ennek ellenére jól tűrte a megpróbáltatásokat, nem nagyon nyűgösködött, inkább csak kurjongatott, és csak egyszer kellett kivenni a babakocsiból!!!!! Egyre nehezebb és macerásabb bemenni vele egy boltba, mert minden érdekli, mindent meg akar fogni, meg akar kóstolni. Ahová csak elér a keze, mindent megfogdos, lerángat. Jó mókának találta pl. a fellógatott nadrágszíjjak lóbálását, mert hát azok fényesek is voltak és még csörögtek is amikor összeértek. 

Többször is eszembe jutott egy barátnőm története, amikor az éppen totyogós kislánya vállán egy retiküllel kisétált, ill. ki akart sétálni az üzletből, míg a barátnőm egy fél pillanatra levette róla a szemét. A kislányt a biztonsági őrök kísérték vissza, mert a táska becsipogott a kapunál. Még szerencse! Különben ki tudja hová szállt volna el a plázában. Szóval hallgatni mókás volt annak idején a sztorit, de már kezdem érteni, hogy átélni nem annyira. Néhány  üzletben ugyanis nem nézik jó szemmel a mindent összefogdosó pelenkásokat.Megjegyzem, arra azért mindig figyeltem/tünk, hogyne koszoljon össze semmit, de volt olyan hely, ahonnan szinte kinéztek bennünket. Pedig Matyi tényleg jó volt, csak gondolom nem tudtak beszélgetni, mert túl hangosan kurjongatott, vagy mit tudom én. 

Este mostanában mindig nehezen alszik el, függetlenül attól, hogy alszik-e, és mennyit napközben, de ma pl. csak 6kor ébred először, és csak fél 9kor keltünk fel. Ez a forgatókönyv már nekem is kicsit jobban tetszik, mint a 7es kelés. 

Önzőség

Ma nem mentünk sétálni, pedig mehettünk volna. Csak önző voltam. Olvasok egy könyvet, és már majdnem vége, és annyira akartam olvasni, hogy Mátét ebéd után betettem a babakocsijába és elaltattam a teraszon. Aludt is egész sokat, én pedig csak faltam a betűket. Szeretem az ilyen életrajzi jellegű könyvet, ami azért nem csak tömény adathalmaz,hanem olvasmányos, és érdekes. Ilyenkor kicsit beleélem magam a történetbe, a korba, a szereplők bőrébe. Olyan kettősség van bennem egy jó könyvvel kapcsolatban, mert egyrészt le sem szeretném tenni, mindig csak olvasnám, másrészt pedig azt szeretném, hogy minél tovább tartson. Ez a kettő ugyebár üti egymást. Még szerencse, hogy mindig van a polcomon 1-2 olvasásra váró darab, és ilyenkor egy kicsit már az is a szemem előtt lebeg, hogy már azt is jó lenne olvasni. Fénykoromban, Máté előtt, egyszerre több könyvet is olvastam, volt az este olvasós, amit az ágyban vettem magamhoz, ez általában valami szép vaskos példány volt, ami kevésbé mobilizálható, volt az utazás közben olvasós, ami egy vékonyabb, könnyebben olvasható, kevesebb koncentrálást igénylő, de mégis érdekes könyv volt. És volt még egy a konyhában, és a munkahelyi fiókomban is tartottam egyet, hátha egy-egy oldalt el tudok olvasni, mondjuk erre ritkán volt példa. Most örülök, ha egy könyvre van időm. Leginkább este tudok olvasni, amikor Máté már alszik, és én még nem vagyok annyira álmos. Na erre az elmúlt 3 napban nem volt példa, ezért kellett ez a ma délután. Hogy önzősége-e? Szerintem nem. Szerintem megérdemlem:)

Almaevés

Hétvége

Szombaton ebéd után visszaindultunk Pestre. Máté nem nagyon akart hazajönni, és rá nem igazán jellemző módon csüngött a nagyapján, és amikor elvettem tőle, hogy bekötöm az ülésébe persze zokogott. Aztán az utca végén már aludt is szinte, és ugyancsak rá nem jellemző módon már Dabast is elhagytuk, mikor felébredt. Szerencsére nem nyűgösködött, elfoglalta magát néhány piskótával és kölesgolyóval, mert bár még csak 5 óra körül volt, mégis korom sötét volt már, és nem nagyon tudtam elképzelni, hogy mivel tudnám szórakoztatni a nyűgös Mátémat a sötétben. (tudom, lehet énekelgetni, de az én hangom cseppet sem szórakoztató). De nem volt semmi trükkre szükség, Máté egy angyal volt. Ennek meg is lett a következménye, éjszaka borzasztó rosszul aludt, minidg felriadt, nyűglődött, majd reggel 6kor úgy döntött nem erőlteti tovább, azt ami nem megy, és nosza akkor játszunk! Feri készségesen kivonult vele a nappaliba, így én még tudtam egy órát aludni. Ez az 1 óra a fiúknak bőven elég volt arra, hogy darabokra szedjék a szobát, kb. mint ahol bomba robbant, minden szanaszét volt, papírok széttépve, játékok szétdobálva, maga a káosz. 

Délután vendégségbe mentünk, és kicsit aggódtam, hogy Máté nem épp a legjobb formáját hozta a délelőtt folyamán, egyfolytában nyávogott, de tényleg. Amikor csupa nyűglődés, akkor úgy nyávog, mint egy kismacska, megállás nélkül, még evés közben is. Nekem pedig fáj a fülem ettől a hangtól. Szóval nem voltam éppen én sem a legjobb formámban. 

De felesleges volt az aggodalom, Máté, mint általában ha vendégségbe megyünk, előhozza a demó verzióját, és angyal üzemmódba kapcsol. Ilyenkor rá sem lehet ismerni, mintha az a hisztigép, aki fél órája még otthon tombolt nem is létezett volna sosem. Szóval Máté nagyon édes pofa volt, először csak nézelődött, ismerkedett a tereppel, aztán már megbátorodott, és szépen játszott a szőnyegen. Aranyos volt. El is aludt hazafelé a kocsiban. És az éjszaka ugyanazt a műsort adta elő, amit az előző nap, remélem nem tart sokáig, mert az elmúlt heti jó éjszakák után most igen-igen rosszul esik ez a nemnagyon alvás. 

 

 

Autózás szegedre nyűglődéssel fűszerezve

A tegnapi nap kicsit nyűgösebbre sikerült, mint a korábbiak, betudható ez a közelgő hidegfrontnak, és még más egyéb dolgoknak is, amit itt most nem részletezek.  Máté nagynénit (sógornőt) vittük vissza autóval Szegedre. Csak már ott elrontottuk a dolgot, hogy nem rögtön ebéd után indultunk, hanme kicsit később, és Máté aludt egy röpke fél órát. Ez elég is volt neki arra, hogy az autóban már ne tudjon aludni. Aztán beiktattunk egy interspart, amiről én nem tudtam, mert ha tudok, akkor nem indulunk el Manóval, na mindegy. Mire ott végeztünk Máté már nagyon nyűgös volt, ráadásul megfeledkeztünk arról, hogy igenis hétköznap van, és belecsúsztunk a délutáni csúcsforgalomba, amit már Máté nagyon nehezen viselt, és hangos sírással adott hangot nemtetszésének. így elég későn is értünk be a városba, gyorsan ránksötétedett, de azért még megcsodáltuk a kivilágított Dómot, és a Tiszát, és végre megvolt a kendő premierje, mert most először mentünk ki vlele az utca forgatagába, eddig csak itthon próbálgattuk. És nagyon jó volt:) Máté meguzsonnázott, és a haza úton szerencsére végig aludt. Persze cserébe este nem akart elaludni, csak játszani akart, pedig már csak csetlett -botlott, de kitartóan rótta a hosszokat az ágy egyik végéből a másikba, míg egyszer csak le nem esett a feje, és aludt egészen hajnali 4ig.

Származási hely: Máté Szentesen-2008.november

Származási hely: Máté Szentesen-2008.november

Tőserdőn

Kihasználva az időjósok által igért utolsó szép napot, és hogy Máté nagynénije is csatlakozott hozzánk, tettünk egy kis kirándulást Tőserdőre. Tőserdő kb. fél órányi autóútra van Szentestől, és a Holt- Tisza mentén fekszik, nyáron kedvelt fürdőhely és horgászparadicsom. Az autóban Máté aludt egyet, így amikor kivettük, akkor felébredt ugyan, de vidáman konstatálta hogy újra vagyunk valahol, ami nem otthon van. A horgászok nagy örömére Matyi hatalmas üdvrivalgásokkal köszöntötte a Tiszát, majd bámulta a kocsi kerekei alatt morzsolódó faleveleket, nagyon aranyos volt. Rövid séta után még játszótereztünk egy kicsit, majd Máté megpróbálta lekaparni egy fának a kérgét, olyan mókás ilyenkor, amikor olyan okos fejjel tanulmányoz valamit.

Összességében nagyon jó volt a csend, a nyugalom, (mindkettőt csak Máté hangoskodása zavarta meg:), jó lett volna még maradni, kicsit nézni még a vizet, de jó idő ide vagy oda, hamar sötétedik, és gyorsan hül a levegő, úgyhogy sajnos haza kellett jönni.

Máténak nagyon jót tesznek a hosszú szabadban töltött órák és a vidéki levegő, már harmadik napja este 8kor kidől, és reggel 5ig hangját sem lehet hallani, akkor odaveszem magam mellé és alszunk még 8ig.  Aztán majd meglátjuk mit hoz az otthoni levegő.

Származási hely: Kirándulás Tőserdőn

Származási hely: Kirándulás Tőserdőn

Származási hely: Kirándulás Tőserdőn

Napsütésben sétálgatva

Nagyon a kedvünkre való ez az időjárás, és én személy szerint egy cseppet sem bánom, hogy tavaszias novembert köszönthetünk, pláne, hogy Máté vonzalma a babakocsi iránt egy cseppet sem csökkent az elmúlt napokban, vidáman kurjongatva harapjuk az aszfaltot, nézzük az őszi tájat, a lehulló leveleket, ha tudunk át is gázolunk egy nagyobb kupacon, Máté ezt nagyon élvezi. Ha találunk egy szép példányt, azt mindig megkapja Ő, amivel egy darabig kukucsozik, aztán valahol megválik tőle, várva az újabb áldozatot. Érdekes, hogy egyszer sem veszi a szájába, pedig amúgy minden ott köt ki. Ebéd után ma is nyakunkba vettük Szentes utcáit, és hatalmasat sétáltunk, Máté közben letudta az ebéd utáni sziesztáját is, mondjuk sétáink 80%-ának még mindig a Mátéaltatás az elsődleges célja.

Séta közben persze sokat gondoltunk Mátéapura, akinek ma vagyon a születésnapja, és sajnáltuk, hogy nem tölthetjük vele ezt a szép napos délutánt, együtt ünnepelve, de őt  a messzi Itáliába szólította a kötelesség, de sokat gondolunk Rá.